Most vettem észre, hogy mindenkiről én készítettem a fürdős képeket, és sehol nem látszik, hogy én is bent voltem a tóban.Csodás, felejthetetlen élmény volt!
2006. december 30.
Fürdés a Hatta poolsban
Most vettem észre, hogy mindenkiről én készítettem a fürdős képeket, és sehol nem látszik, hogy én is bent voltem a tóban.Csodás, felejthetetlen élmény volt!
Balla Péter
Péter unokámról készült ez a jó kis kép karácsonykor. Első osztályba jár és már remekül olvas, annak ellenére, hogy nem ismer minden betűt. Ilyenkor a gyerekek mindig mindent elolvasnak.Nagyon szépen ír, sokkal szebben, mint azt vártuk volna tőle, sajnos olyan dolgokat is írásba ad ( a véleményét) amelyet jobb lett volna megtartani magának.
Egyik kedvenc játéka a sok arany és ezüst színű ürrepülőgépből álló (műanyag) flotta. Ez is mutatja, hogy nem mindig az ajándék financiális értéke határozza meg az eszmei értéket. A gépek véget nem érő háborúban állnak egymással, remélhetőleg mindig a jók győznek. Ahogy a jó mesékben az illik.
Kirándulások Dubaiba és Abu Dhabiba
Klikk ide!!! itt a sok kép Abu-Dubai 2006
Itt több remek kirándulás fotói láthatók.
Kalandozásaink Bur-Dubaiban, a Múzeumban és a régi bazárban, ahol a világ legszebb pasmina kendőit lehet megvásárolni. Az árusok nagyon kedvesek, és kitartó ártágyalás után mindkét fél legnagyobb megelégedésére zárulhat az üzlet.
Abu Dhabi mindig nagy hatással van rám, átmenetet képez a hektikus, nagyforgalmú Dubai és az álmos "local" kisváros Alain között. Nagyon szeretem a szigetet, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra. Ott is ebédeltünk a kellemes 23 fokos decemberi tavaszban, lombárnyékban és nyönyörködtünk a tengerben, a fényekben, a házakban.
Itt több remek kirándulás fotói láthatók.
Kalandozásaink Bur-Dubaiban, a Múzeumban és a régi bazárban, ahol a világ legszebb pasmina kendőit lehet megvásárolni. Az árusok nagyon kedvesek, és kitartó ártágyalás után mindkét fél legnagyobb megelégedésére zárulhat az üzlet.
Abu Dhabi mindig nagy hatással van rám, átmenetet képez a hektikus, nagyforgalmú Dubai és az álmos "local" kisváros Alain között. Nagyon szeretem a szigetet, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra. Ott is ebédeltünk a kellemes 23 fokos decemberi tavaszban, lombárnyékban és nyönyörködtünk a tengerben, a fényekben, a házakban.
2006. december 29.
Legkedvesebb Decemberi képeim
Ez a kép a Hatta poolsnál készült, ahol a kősivatag közepén csodálatos fürdőzésben volt részünk. Én háttal ülök a sziklán, mellettem Mark, angol túravezető, Anna barátnőm és Szilvi. Állnak Ádám, és Mohammed a Dubai Önkormányzattól, továbbá goai barátunk, akinek elfelejtettem a (megjegyezhetetlen) nevét.
Nem tudom, hogy fürödtem-e szebb helyen valaha is?
Az öt csillagos nagyon öreg (30 éves!) Hatta Fort Hotel kertjében kávézunk. Ez a szálloda tényleg a pusztaság közepém kinőtt paradicsomi oázis.Itt lakik a csend és a nyugalom maga. Szeretnék ide visszajönni egyszer, és itt eltölteni pár napot.
A képen Ádám, Garai Anna, Bulcsú, Mark és én. Körülöttünk Omán és Al Ain hegyei magasodnak. Ekkor még nem tudom, hogy a Hatta igazából milyen magas, meredek, köves és szűk, de felejthetetlen.
Ez a kép Abu Dhabi mellett készült az ominózus homoksivatagban, naplementekor.Az álló alak Bulcsú, aki mindig minden lehetséges hegyre, dombra és sziklára csak úgy uccú felszalad.
De ebben a lélegzetelállító csodálatos pillanatban ő is csak állni tud!
2006. december 28.
Wadi Kati a Hatta poolsnál, az ománi határon
2006. December 9.Ma korán kelünk, mert a Hatta poolshoz megyünk szafarizni az úttalan wadikba. Al Ain-nél az ománi határon most építik a szögesdrót kerítést, az Emírségek védik magukat az illegális bevándorlóktól. Ezért jövőre már csak jó drága (dupla) vízummal jöhetek majd én is erre. Az ománi Shell kútnál féláron teletankoljuk a jó nagy terepjárót (135 literes a tankja!) a benzin litere 60 Ft - átszámolva!
A társaság az 5 csillagos Hatta Fort hotelnél gyülekezik (képünk) A szálloda és a környezete szép, a bársonyosan puha, rövidre nyírt zöld gyep, a jóformájú, kényelmes kis bungalók szöges ellentétben állnak a völgy zord hegyek által határolt kopár szikláival. Itt találkozunk Márkkal, kíváló angol túravezetőnkkel, aki a környék nagy ismerője, szerelmese.
A betonutat és egyben a civilizációt gyorsan elhagyjuk és a konvoly szigorú szabályait betartva rázatjuk magunkat a köveken. Mindig látnunk kell az előttünk haladót és az utánunk jövőt is. Így biztosan nem veszítünk el senkit.
A Hatta új arcát mutatja nekünk, a wadik megteltek vízzel! A kristálytiszta víz megáll a köves medencékben, az összeszűkülő mederben sebesen rohan, a kiszélesedő lapályon pedig kényelmesen elterül. A sebes vízfolyásokon nem könnyű az átkelés, az egyik sziklánál a mi kocsink sajnos lecsúszik a nemlétező útról. De nincs pánik, idegeskedés. A férfiak tanácskoznak, méricskélnek, majd rövid úton kihúzzák a bajbajutott kocsit a rohanó vízből.
A tériszonyomat nem könnyű legyőzni amikor később már a szakadék szélén csúszkálunk, és nem tudok nem odanézni, mert a látvány lenyűgöző. Ide nem sokan jutnak el, még azok közül sem, akik már régóta itt élnek. Szerencsés vagyok.
Velünk vannak az előző napi nagy sivatagi rally szervezői is a Dubai Municipalitytól (önkormányzat). Ezen a helyen - érdekes módon még ők sem jártak, ezt a helyet csak MArk ismeri. Amikor kiderül, hogy még neve sincs ennek a gyönyörű völgynek, Mark felém fordul és azt mondja
- Legyen e hely neve mától WADI KATI!
Mohammed, a Dubai önkormányzattól rábólint, bejegyzik a pontot a GPS-en, és így kapok egy csodálatos wadit a vadregényes Hattában. Ádám fiam is bejelöli a pontot a saját GPS-én, Wadi Kati! Könnyekig meghatódom. És Wadim igazán gyönyörűséges!
Szűk és meredek sziklaszurdokban araszolunk tovább lefelé, csak most látom és főleg érzem, hogy valójában mire is találták ki a biztonsági övet. A hirtelen jött víz, a napok óta tartó szoklatlan esőzés csodát tesz a kősivatagban, a máskor kiégett, szenvedő, kókadt leaderek felélednek, virágba borulnak.
A kocsival (csak kis jóindulattal) járható út most hirtelen végetér, és mi elindulunk Mark kedvenc fürdőhelye felé, bukdácsolva a köveken, először gondosdan kerülgetve a vízmosásokat. Az hogy "ne legyen vizes a tornacipő" teljesen elveszti a jelentőségét és ettől kezdve felszabadultan, térdig gázolok a friss, hűvös vízben. A mély kőmedencék olyanok, mint a nimfák fürdőhelye. A mély víz első pillanatban meglehetősen hideg, de rövidesen nagyon élvezzük a lubickolást. Körülöttünk a vad hegyek, a meredek sziklák csodás, tarka színekben pompáznak.
Előkerülnek a szendvicsek, na meg a jó kis jégbehűtött italok, én aloe verát iszom, egészséges és finom. Jól érzem magam.
Barátunk Bulcsú felmászik a szikla tetejére (jó magasra) és közli, hogy pazar a kilátás. Majd lejön és azonnal felmászik újra, de most már fényképezőgépet is visz magával, remek képeket csinál a völgyről és rólunk.
Visszafelé a nagyon szűk, meredek szurdokban, ahol a fáma szerint a madár sem jár, - sohasem - összeakadunk négy szembejövő terepjáróval! Itt jó szerével még egy kocsi is alig fér el, hát még kettő? De senki nem méltatlankodik, a férfiak kiszámítják, hogy kinek kell vissza tolatni, ki tud (mégis csak) beférni egy sziklarepedésbe, ki milyen sorrendben fog átmenni a lehetetlenen - és röpke - 40 perc alatt minden kocsi kikerül a csadából.
Nézem a borotvaéles köveket, ha most nem kapunk defektet, akkor soha. És megússzuk!
A tetőről a egy nagyon mély - lehet vagy 80-100 méteres - wadiba nézünk le. Én csak óvatosan, a tériszonyom nem enged a meredély széléhez. Sőt, még attól is rosszul vagyok, hogy a többiek ott ugrálnak, hülyéskednek.
Megy le a nap, vörösre festi a homokot, a köveket, lilára az ég alját. Micsoda színjáték!
Köszönöm Hatta ezt a csodálatos napot.
Decemberi vasárnap az Abu Dhabi melletti sivatagban.
Homoksivatag!Gyönyörű, fenséges rémálom.
Túravezetőnkkel az angol Markkal és vagy hat másik dzsippessel száguldozunk eszeveszetten buckáról buckára.
Ha nem vagy elég gyors, fennakadsz a homokdüné tetején, viszont ha túl gyors vagy, nem tudhatod, hogy milyen meredek a lejtő a túloldalon és összetöröd magad, a kocsit, na meg az utasaidat.
Ha tériszonyod van, (úgy mint nekem!) meghalsz a félelemtől.
A szép, sárga homok most inkább sár, mert a napok óta kitartóan zuhogó eső a sivatagban is megteszi hatását. Az első elakadás a miénk, mind a négy kerekünk a levegőben, mi pedig az alvázunkkal ráülünk a buckára. A meredek lejtőn felfelé jön a kimentő dzsip és megáll velünk szemben. Nem akarok hinni a szememnek, amikor ránk akasztja a mentőkötelet. Én szentül azt hiszem, hogyha ez a mentő magafelé rántja ki a dzsippünket, akkor szépen összeütközünk frontálisan.
De nem! Az erőteljes rántás (kimentés) után a két kocsit mozdulatlanul áll - behúzott kézifékkel a meredek homokfalon egymással szemben, és nem mennek egymásnak.
- Nyugi mama! - próbál bíztatni a fiam - hidd el, hogy nem csúszik le, nem borul fel, ez így van kitalálva.
Elképesztő.
De a második elakadás már a túravezetőé, aki át akar vágni, ("rövidíteni") egy lapályon, de ott mély, alattomos és ragacsos sár van. A túra vezetőt még három kocsi követi az elakadásban, a "sivatag meg csak röhög rajtunk!" - ahogy a fiam mondja. Rövid, félórás kemény küzdelem után minden kocsi szabad és immár hihetetlenül mocskosan ragad a sártól.
Újra bemegyünk a dűnék közé, amelyek itt már jóval meredekebbek. Ádám gyönyörű, erős és megbízható Nissan Patroljából átszállok egy hatalmas (3 tonnás) katonainak látszó, fekete Hammer terepjáróba, amelyet egy Srilankai profi vezet. Ez a fickó egy bankban dolgozik Dubaiban, hobbyja, hogy repüllőgépet is vezet, leginkább a sajátját. Hmm. Mindene a veszély, a száguldás. Itt és most viszont ő húzza ki hatalmas kocsijával a bajba jutottakat a homokból.
Velem rettenetesen nagy kunsztokat csinál, leginkább csigavonalban tekereg a meredek lejtőkön, úgy érzem, hogy a kocsi egyszerre megy lefelé, miközben erősen (nagyon erősen) oldalra is dől.
És azután mi is elakadunk a nagy döggel! Jobb lenne nem látni, hogy hol is vagyunk. De hamarosan minket is kimentenek - itt ez a móka -, így lehet tovább srófolni az adrenalin szintemet felfelé, mert a flúgos futam folytatódik.
Srilankai barátunk mindig aggódva kérdezi, hogy jól vagyok-e. Képzelem, hogy milyen pofákat vághatok, miközben vinnyogva, kétségbeesetten minden kezemmel kapaszkodom, és időnként, magamat legyőzve - félig kómában - még fényképezek is.
- Nyugi -mondom neki - nem fogok hányni! Én csak félek, nagyon látványosan tudok félni, de soha nem hányok!
Na, ezt nem kellett volna mondanom, mert ettől felbátorodva, pillangó vonalakban cikázunk a dünéken fel és alá, szélsebesen nehogy elakadjunk. Magamban többször is megismétlen legújabb fogadalmamat a jövőbeli homoszfarikra vonatkozóan.
Az ebéd BBQ csirkeszárny és fiatal bárányborda. Ezzel a sütési módszerrel az a probléma, hogy képes a világ legjobb alapanyagait is tönkretenni. Amikor a csapat végre megáll ebédelni, már mindenki túlságosan is éhes, így nincs idő "igazi" parázs készitéhéhez. A húsok kisütéséhez meg pláne nincs, ezért a csirke, bárány, illetve bármi egyszerre lesz nyers és szénné égett. Mindehhez a rodeó-bajnok férfiszakácsok annyi erős fűszert szórnak a húsra, amenyi csak a kezük ügyébe akad.
Így már két erősen szenes-fűszeres falattól is tud azonnal, illetve a hátralévő időben égni a gyomrom. Még szerencse, hogy vittünk magunkkal banánt is, azt eszem ebédre... Így legalább tényleg nem teszem majd tönkre senki kocsiját sem (belülről).
Délutánra a lejtők, ha lehet - még merdekebbé válnak, csak azt számolgatom, hogy mennyi ideig tarthat még ez az értelmetlen száguldozás.
- Ugyan mama - nem látod, hogy ezek bébi-lejtők, itt még te is tudnál vezetni!
- Csak azt látom, hogy most egyszerre két kocsi akadt el előttünk a következő bucka tetején...
Ez most tényleg "kemény" lesz kiabálják a férfiak. Ádám kiszáll, csóválja a fejét, és odaszól, hogy jobb lenne, ha nem látnám azt, ami majd most jön. Erre persze azonnal odamegyek a tetthelyre, a lassan már száradó, de még mindig tapadós, sárszerű homokban. És akkor meglátom alattam - engem a Grand Canyonra emlékeztető - szakadék homokváltozatát, egy nagyon hosszú, nagyon meredek, nagyon mély lejtőt.
Most először komolyan megijedek. Csak annyit tudok kinyögni kiszáradt torokkal, hogy itt nagyon nem szeretnék lemenni. Ádám megkönyörül rajtam
- Nyugi, ne félj, majd megkerüljük! Meglátod nem lesz baj!
Ahogy körbenézek csak azt látom, hogy a többi lejtő sem piskóta, és igazán csak egy icipicit enyhébb, mint ez.
A hatalmas Hammer felszántja a dünét, háromszor fut neki, mindig más keréknyomban, a meredeknek, amíg a rettenetes homokfalon be tud állni az elakadt dzsip elé. Felkötik a köteleket, a Hammer rükiben kirántja a csúcsról a homokban csücsülő kiskocsit, az meg nekilódul és csak tényelg az utolsó pillanatban tud megállni a homokfalon, majdnem függőlegesen lefelé. A francia srác, a másik Mark, aki vezeti az elakadt dzsipet olyan ijedt képet vág, amikor repül a kocsijával, amilyet én szoktam a túra során (folyamatosan). A többiek elnézően megmosolyogják, csak én nem. Én megértem őt.
Lassan megy le a nap, ez még azt is jelentheti, hogy talán nemsokára vége... és ekkor az egyik kocsinak, Philippének, leesik a gumija. Kerékcsere. Jó hír! Ez is negyedóra tuti pihenő, amikor szünetel a szafari.
Mindezek ellenére a sivatag felségesen szép, az alkony fényében megélesednek a kontúrok, kirajzolódnak a homok hullámai, a homok színe pedig helyenként égővörösre vált. A nedves homok nem egyformán szárad, olyanok a csíkjai, mint a vanilia-kávé-karamel fagylat keveréke. A napok óta zuhogó esőtől a máskor összeszáradt, szürkés-zzöld teve-kóró most szemet gyönyörködtető élénk-zöld bokor csoportokban áll.
Egy sivatagi kercske-telep nomád, szegény, mocskos kalyibáit ehagyva tényleg szelídebbé válik a terep. Volánhoz ülhetnek a "hendikepek". Egy tíz év körüli angol kislány, a papája felügyelete mellett vezetheti a dzsipet, két testvérhúga irigykedő pillantásai közepette. Ezek a kislányok soha nem fognak félni egy sivatagi túra során, itt születtek. Egy másik angol nő a velem egykorú papáját engedi vezetni. Annak sincs nagy homokfutó gyakorlata.
Ádám rámnéz
- Akarsz vezetni?
- Eszem ágában sincs! - tiltakozom - igyekszem túlélni...
- De mama, kérlek próbáld meg, élvezni fogod...
Beülök a volán mögé, hozzám igazítjuk az ülést - így sem látok magam elé - persze ez nem Ford Focus, ahol ez még fontos is lehet.
Elindulunk a konvoj után, Ádám segít, irányít, ami legtöbbször csak 2-3 sebességre vonatkozó szóból áll
- Mama adj gázt! Még több gázt adj! Full gázt! Nyoooomjad, mert elakadunk! Menj az angol nagypapa után! Gáááázt!
- Mama, kérlek ne kerüld ki a pocsoját! Nyugodtan menj bele! és ne indexelj a sivatagban! ez annyira égő...
És csodák csodája megérzem a nagy dzsip erejét, élvezem a rodeózást, már lassan kezdem is megérteni őket miért járnak ide, amikor megjelenik előttem, az út közepén, kikerülhetetlenül a nagy bucka
- Ádám, kiszállok! Vedd át a vezetést, mert biztosan elakadunk.
- Ezen te fogsz átmenni mama! Nagy gázzal, ahogy szoktuk - felfelé, és lassan óvatosan lefelé.
Persze, természetesen elakadok a düné tetején, mégpedig azért mert gyávaságból nem adok elég gázt az átlendüléshez, de legalább nem ásom be magam!
Hátramenetben vissza tolatok a lejtő aljára és most tényleg nagy gázzal átrepülök a csúcson és azonnal fékezek. Mint a nagyok! Megcsináltam! Hát ez tényleg csoda jó érzés!
Öt kilométer vezetés után lassan megváltoztatom magamban a jövőbeli szafari-részvétel bojkottálási fogadalmát.
A betonútnál elbúcsúzik egymástól a jó kis társaság, ki-ki megy haza a maga "falujába", Abu Dhabiba, Dubaiba, mi pedig AlAinba. A férfiak visszafújják a kerekekbe a sivatagban kiengedett felesleges atmoszférákat. Ádám otthon hagyta a kis szerkezetét, ezért Philippe segít neki. Egészen sajátos módon minden kerékbe más - egymástól nagyon eltérő értékeket varázsol. Ádám egyszerre hüledezik és dühöng az első benzikútnál, ahol szigorúan ellenőrzi a műveletet.
Lemosatjuk a kocsit, amelynek láttán oda seregelenek a mosófiúk, hüledeznek, ilyen mocskos autót, még soha életükben nem láttak.
Persze ott sokszor évekig nem esik eső, és ha esik, éppeszű ember, vagy éppen helyi, nem megy a sivatagba! A szokásos negyedóra helyett másfél órán át csutakolják a Patrolt, kívül, belül, motor, alváz, minden. Nem is lehet ráismerni amikor elkészül.
2006. december 25.
2006. december 17.
A sivatag
Ő Mickey kutya, Ádámék csontsovány (ilyenfajta) sivatagi agár-kopó kutyája. Imádja a homokbuckákat, azokon futkos fel és alá.
2006. november 27.
Katalin nap Zebegényben
Itt a sok kép! Klikk!
Vasárnap Zebegényben voltunk Katalin napot ünnepelni Wenczel KAtiéknál, szűk társaságban, "csak" 19 résztvevő volt.
Amikor átjöttek a szomszédok is kicsit még javult az arány.
Hatalmas, sok-fogásos és nagyon finom kaja volt, persze nem éppen valami reform elvek szerinti kíméletes, hanem inkább koleszterin-barát, cupákos, sertéses! Még leírni is bűn! Szóval volt kétféle leves, sólet csülökkel, töltött karaj és sültoldalas sült krumplival, savanyúval, és aki még ettől sem hízott eleget, ehetett jó kis Sacher tortát (a Daubertől!) és valami zseniális túrótortát sok-sok maszolával.
A kulináris élvezeteknél azonban sokkal felemelőbb volt az a máfél kilomméteres séta a faluba, a Dunaparton és vissza! (Így már 3 km!)
Ennek a sétának a képeit láthatod ha ráklikkelsz a "Klikkre". Nagyon szépen rendbe hozták a Főteret, szépen rakott díszbukolata a régi időket idézi.
Az idő - november ide, vagyoda - változatlanul meseszép, napos és kellemes. Pedig biztosan nem ette meg a kutya a telet!
2006. november 23.
Anna és az achát,
Anna ma hosszú ideig beszélgetett Ádámmal a Skypeon.Miután ott nem működik a webkamera, csak így tudjuk megmutatni azt a gyönyörű, különleges ezüstös-kék achátot, ami ma vett a papának ajándékba az iskolában.
Persze ő is olyan mint én karácsonyig ki sem bírná, azonnal mindent át kell adni minden ajándékot.
Saját magának tigrisszem nevű ásványt vett, ez lesz a szerencse köve.
Ide nézz papa!
Mit vettem neked ajándékba!
2006. november 20.
Fuss a rákkutatásért...
Futás fotók. Itt Klikk!
November 16-án, csütörtökön este nagy örammel résztvettem a Kanadai Nagykövet Róbert Hage úr fogadásán, amelyet a rezidenciáján adott a Fuss a Rákkutatásért rendezvény szponzorainak és szervezőinek.
Az elegáns fogadáson mindenkinek megköszönték a közre működését és a munkáját. Felkértek, hogy jövőre is vállaljunk részt ennek a nagysikerű jótékonysági futásnak a szervezésében, kommunikációjában.
Az adományokból beérkező 15 millió forintról szóló csekket a SOTE igazgatója vette át.
Nagyon felemelő érzés olyan nemes és jó célokat szolgálni, mint a rákkutatás.
2006. november 6.
2006. november 5.
Thaiföld 2000
Régi utazások, szép képek, Katt ide! Thaiföld 2000
Sokszsor jártam ebben a csodálatos, mese országban. Először 1990-ben áprilisában, amikor hivatalosan Japánba mentem. Akkor még bíznisz-klasszon tudtunk utazni a repülőn ( a kiállítás költségei elbírták) és ez a kényelmen kívül azzal az előnnyel is járt, hogy megszakíthattuk az utat, úgynevezett "sztop overrel" a légitársaság költségén és egy napot a lehető legnagyobb luxusban tölthettünk el. Hála a SAS-nak így lakthattam a költségükön az 5 csillagos Siam Inter-continental Hotelben Bangkok belvárosában, teljes ellátással, idegenvezetéssel, transzferrel a reptérre oda-vissza. (Életem egyik legszebb luxus szállodája volt.) Este a párnára friss orchideát és csokit tettek, jó éjszakát kívánva.
Bersze azonnal beleszerettem sziám misztikus mesemitológájába, dúsan aranyozott szobraiba, pazar trópusi virágaiba és jellegzetes ízeibe. Másodszor, harmadszor és negyedszer is csak egy-egy napot volt alkalmam itt tölteni, de minden alkalommal elhatároztam, hogy visszajövök, visszajövök hosszabb időre, csak ide és bejárom az egész országot.
Ez az elhatározásom, illetve álmom sokszorosan valóra vált. Összesen 12 alkalommal jártam az országban, északon a hegyekben Chiang Maiban és Chiang Raiban, az Aranyháromszögben és délen a szigeteken, Phuketen és Ko Samuin.
De jártam -Thaiföldön keresztül - a szomszédos országokban Kambodzsában (a felejthetetlen Angkorban) és Burmában életreszóló élményekkel gazdagodva.
Mindig rengeteg fotót készítettem, ezekből adok egy kis válogatást, a teljesség igénye nélkül.
2006. november 4.
2006. november 3.
Az ősz utolsó napjai a kertünkben
Régi képek közt kutatva...
Még mindig nem igazán tudom, hogy kell egy egész albumot feltenni a blogra, ezeken képen gyakorolom.Egyszer majd sikerül, és akkor "profi blogger" leszek.
2006. október 30.
2006. október 29.
Itt van az ŐSZ - de tényleg!
Ma átállítottuk az órákat téli időjárásra és kint sajnos végleg őszre fordult az idő, 60 nap után esik az eső, de ezzel jött egy hidegfront is ami nem kellemes. Éppen ezért egy szép optimista őszi képet tettem fel, hogy jobb kedvünk legyen.
Sűrű hétvégénk volt (van) sok-sok vendég fogadásával. Pénteken Gabikáék voltak itt a 3 dédunokával, Dorka szépen fejlődik, Beni és Dorka is nagyott nőtt. Tegnap (sógoromék) Paliék mesélték el csodálatos túrájukat Ausztriában, Svájcban, az olasz Alpokban és Némethországban.
Gyönyörű képeket láttunk a mesés havasokról és kékvízű tengerszemekről.
2006. október 25.
2006. október 24.
2006. október 22.
Kirándulás a Mátrába és Bér-re
Annával elmentünk kirándulni a Mátrába és Bér-re, Nógrád megyébe, ahol rengeteg egzotikus állat él egy hatalmas tanyán, egy gyönyörű fennsíkon. A fennsík tényleg nagyon szép. De a hatalmas tanya szépségéből kicsit levon az a tény, hogy az állatok ürülékét nem igen takarítják. Bbiztosan azt gondolják, hogy majd ez a tekintélyes drekk mennyiség trágyázni fogja a földet. De hát a sok kaka csak nem akar beépülni az édes anyaföldbe, inkább gusztustalanul ott bűzlik a tetején. A földből meg kinő a rengeteg gyom. De azt legalább többé-kevésbé lelegelik az állatok.
Előkerül egy gumicsizmás, enyhén dülöngélő bácsi, és hirtelen artikulálatlan hangokat kezd kiadni magából. De ez a vonyítás ismerős lehet a csordának, mert a szérózsa minden irányából rohannak az öreg felé.
Bizony itatás lesz! Az állatok, mintha nem akarnák elhinni, hogy mindenkinek jut majd a vízből erősen tülekednek, lökdősik egymást, az öregúr menydörögve szídja őket, és eréjesen szétcsap köztük a bámészkodó turisták legnagyobb örömére.
Egy tekintélyes, hosszúszőrű fekete ménen erősen látszik, hogy párosodásra kész, így hát nemcsak a szőre hosszú, de szerencsére a gyerekek nem tesznek fel kérdéseket.
A faluban csíkos hátú kismalacok rohangálnak az úton, úgy látszik, hogy ide járnak a közeli erdőből a vaddisznók is szerelmeskedni a házikocákkal, az eredmény pedig ez a döbbenetes, mangalicaszerű, hosszú, göndörszőrű disznócsorda. Vigyázok a szép cipőmmel, ne
hogy belelépjek a pottyantásaikba.Az egyik koca futva, menet közben szoptatja négy kis malacát, de akad egy potyázó is. Egy fehér, göndörszőrű süldő, amely a koca malacainál szemmel láthatóan legalább egy számmal nagyobb már, és mindenáron szopni akar ő is. De az anyakoca résen van és elég durván, visítva kergeti el a betolakodót. Ez többször megtörténik, miután egyik fél sem adja fel az eredeti elképzelését.
Van még a telepen strucc, láma, csacsi és ázsiai kettős pupú-teve is. Karámba zárt hatalmas aggancsú szervasbika, és a kifutóban őzgidák. Az őzgidák nem érik fel az etetőt, szinte felakasztják magukat a rácsra, az első lábuk nem éri el a földet, a nyakukon lógnak és úgy eszik a takarményt, a kukorica csöveket.
Vajon mi rendíhetné meg a tevék nyugalmát? Csak ülnek, bámulnak a semmibe a bús távolba néző szemeikkel. Talán arra gondolnak hogy is kerülhettek ide.
Tényleg! jó kérdés.
Anna mindenáron pulykát akar látni. De pulyka itt egyszerűen nincs! Találunk pávát, kiskakast, rengeteg tyúkot de pulykát sajnos nem. Megígérjük, hogy majd ebédre azt eszünk. Igaz, hogy az nem ugyanaz, de mégis lesz egy kis "pulykajellege" a dolognak.
Az ebédet Mátraszentimrén a Szlovák Étteremben fogyasztjuk. Ez egy hangulatos, szép kis faház, kellemesen melegítő kandallóval, jó nagy tömeggel. Messze földön híresen jó a konyhája. Szerencsésen elcsípjük az utolsó szabad asztalt és szlovák csülkös bablevest rendelünk.
Isteni!
Papa is azt rendel, de kihagyja belőle a legjobb részt, a csülköt. Utána sztrapacskát kér, és elfelejti mondani a pincérnek, hogy ne tegyenek rá szalonna pörcöt. Én boldogan megkóstolom, amit ő félrepiszkál, nagyon fínom. Nagyrésze ottmarad, mert én meg a kilók miatt vagyok kénytelen - sajnos - kihagyni ezt a kulináris élvezetet.
Anna persze kiköpködi a bablevesből a frissen beleaprított édeshagymát, ez a része nem ízlik a dolognak, de egyébként mindent megeszik. Megkapja a beígért pulykát, rántva, petrezselymes krumplival és legnagyobb meglepetésemre el is fogyasztja. Jó étvággyal. Én mindet! Meg is kapja a beígért fagyiját.
Ebéd után a közeli sípályára megyünk.
- Csak ekkora? - kérdezi az ausztriai méretekhez szokott unokám.
Nagyon szép időnk van. Változatlanul süt a késő októberi nap, de már nincs olyan nagy ereje, jól esik a meleg dzseki.
Az erdő fái bokrai ezer színben pompáznak. A leveleknek egyenlőre, a sok nyári eső miatt eszük ágában sincs leesni a fákról.
Hazafelé kifogunk egy jó nagy dugót és Gödöllőtől csak araszolunk Pestig.
Anna pedig jót alszik a hátsó ülésen.
2006. október 19.
Ádámék szafarija a sivatagban
nem sikerül, sajnos a legtöbbször még nem sikerül a képeket teljes biztonsággal oda-vissza, feltenni, levenni ... Néha tök hülyén néz ki a aszerkesztés, de már haladok!!! ha nehezen is...
Végre jöttek hírek a SIVATAGBÓL!
Szerencsére Ádám és Szilvi időről időre felújíták a honlapjukat, és így kapok híreket róluk.
Mint ahogy ma is!
Na meg gyönyörű képeket!
Persze ez nem pótolja őket.
Sajnos.
De azért látszik, hogy jól vannak és főleg nem fáznak. Soha.
2006. október 17.
Szombat Pomázon, Petráéknál a kertben
Amíg sütött a nap remek volt a szép kis pomázi kertben, Petrával, Lacival és a barátaikkal, Ágotával és Évával, de napnyugta után gyorsan lehűlt a levegő, és siettünk be a jó meleg szobába.Petike megmutatta az üzenőfüzetébe ragasztott sok szép matricáját, amit hétközben az iskolában kapott. Még a "jó magatartásért!" is kapott egyet, ami nem kis teljesítmény az ő temperamentumával.
Csömöri vasárnap
Vénaszonyok nyara!Az októberi nap még mindig áldott melegen simogat, és csoda szépek az ősz színei a kertben, a kitartó zöldek, a vakító sárgák és a vörös tölgy tölgy égő pirosan világító levelei.
Zsemle kutya kitartóan hozza vissza az eldobott, agyonrágott, a fűtől és a nyálától moszatszínű kopott tenisz labdáját. A labda olyan szutyok-mocsok, hogy megfogni nem, csak rúgni merem, viszont a kutya boldogan fut utána. Már lóg a nyelve, már szinte lépni se tud, de nem adja fel, mi vagyunk az ő lottó ötöse, a főnyeremény, akik megúnhatatlanul játszanak vele.
Csömöri barátaink háza igazi jól tervezett, remek beosztású otthon. A tekintélyes méretű rusztikus konyhához, szép kis kényelmes nappali csatlakozik, abból nyílilk minden, a dolgozó szoba, a gyerekek és a szülők szobái.
Az emeleten csak munka (hobby) szoba van, és padlás. Így nem kell mindenért állandóan lépcsőt járni, de mégis van hova elbújni. A tetőhőz nyíló átrium nagy légteret ad a barátságos nappalinak. A nappaliban szerencsésen párosul a jó ízléssel összeválogatott modern és antik bútor. Jó itt lenni.
Sajnos az allergiám új erővel tombol, újra viszket a szemem, és prüszkölök.
Az ebéd vadállati koleszterin és szírbomba. Bográcsban főtt csülkös bableves, sütőben sűlt "lángos-kenyér" erre sült hagymát, sült töpörtyűt és tejfelt raknak a túristák.
2006. október 10.
Vasárnap Vácrátóton voltunk, a Botanikus Kertben
Kedvenc sétáló parkom a Vácrátóti Botanikus kert. Ide mindig ősszel megyünk, talán akkor a legszebb. Imádom bájos sétányait, romantikus kiülőhelyeit, kényelmes padjait.Gyönyörűek voltak az ősz színei, a hatalmas égigérő öreg fák, a csendes kis tó, a szelíd vízesés, a romantikus kis fából épített vízi-malom, amelyet azonban még soha nem láttunk működni.
A kijáratnál a helyi asszonyok fínom gyümölcsöt árultak, fűzérre kötött piros, csípős erőspaprikát és jó kis házi kolbászt. Gyönyörű volt a szalonna is, de azt már nem mertem volna megvenni (még meg találom enni!)
Séta után Fótra mentünk a Fáy présházba ebédelni. Mind a kilencen. Remek a konyhája, de jó húzósak az árai, és meglehetősen lassú a kiszolgálás. (2-5-ig voltunk ott!) Ahogy megrendeltük a nem kevés (és nem olcsó) ételeinket, a pincérek "elvesztették" az irántunk való érdeklődésüket, és csak néha-néha vakkantottak ránk. A kaja viszont olyan bőséges volt, hogy egyáltalán nem tudtuk megenni. Én hazahoztam a saját maradékomat és még két napig azt ettem ebédre.
2006. október 7.
Üdvözlet!
Sziasztok!
Már csak pár napig tart a vénasszonyok nyara, kint hétágra süt az áldott, langyos napocska és én itt ülök a szobában és melózok?
Még szerencse! (hogy van mit!)
A család a tó partján, a Csali Csárdánál
Balról jobbra: Vándor Erik, Pehr Ágnes, Laci, Éva és Nóra, mellette Lehel, Balla Laci és Petra petikával. Elől lila ruhában én, mellettem Janine
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
