Kirándulás a Mátrába és Bér-re

Annával elmentünk kirándulni a Mátrába és Bér-re, Nógrád megyébe, ahol rengeteg egzotikus állat él egy hatalmas tanyán, egy gyönyörű fennsíkon.

A fennsík tényleg nagyon szép. De a hatalmas tanya szépségéből kicsit levon az a tény, hogy az állatok ürülékét nem igen takarítják. Bbiztosan azt gondolják, hogy majd ez a tekintélyes drekk mennyiség trágyázni fogja a földet. De hát a sok kaka csak nem akar beépülni az édes anyaföldbe, inkább gusztustalanul ott bűzlik a tetején. A földből meg kinő a rengeteg gyom. De azt legalább többé-kevésbé lelegelik az állatok.

Előkerül egy gumicsizmás, enyhén dülöngélő bácsi, és hirtelen artikulálatlan hangokat kezd kiadni magából. De ez a vonyítás ismerős lehet a csordának, mert a szérózsa minden irányából rohannak az öreg felé.

Bizony itatás lesz! Az állatok, mintha nem akarnák elhinni, hogy mindenkinek jut majd a vízből erősen tülekednek, lökdősik egymást, az öregúr menydörögve szídja őket, és eréjesen szétcsap köztük a bámészkodó turisták legnagyobb örömére.

Egy tekintélyes, hosszúszőrű fekete ménen erősen látszik, hogy párosodásra kész, így hát nemcsak a szőre hosszú, de szerencsére a gyerekek nem tesznek fel kérdéseket.

A faluban csíkos hátú kismalacok rohangálnak az úton, úgy látszik, hogy ide járnak a közeli erdőből a vaddisznók is szerelmeskedni a házikocákkal, az eredmény pedig ez a döbbenetes, mangalicaszerű, hosszú, göndörszőrű disznócsorda. Vigyázok a szép cipőmmel, nehogy belelépjek a pottyantásaikba.

Az egyik koca futva, menet közben szoptatja négy kis malacát, de akad egy potyázó is. Egy fehér, göndörszőrű süldő, amely a koca malacainál szemmel láthatóan legalább egy számmal nagyobb már, és mindenáron szopni akar ő is. De az anyakoca résen van és elég durván, visítva kergeti el a betolakodót. Ez többször megtörténik, miután egyik fél sem adja fel az eredeti elképzelését.

Van még a telepen strucc, láma, csacsi és ázsiai kettős pupú-teve is. Karámba zárt hatalmas aggancsú szervasbika, és a kifutóban őzgidák. Az őzgidák nem érik fel az etetőt, szinte felakasztják magukat a rácsra, az első lábuk nem éri el a földet, a nyakukon lógnak és úgy eszik a takarményt, a kukorica csöveket.

Vajon mi rendíhetné meg a tevék nyugalmát? Csak ülnek, bámulnak a semmibe a bús távolba néző szemeikkel. Talán arra gondolnak hogy is kerülhettek ide.

Tényleg! jó kérdés.

Anna mindenáron pulykát akar látni. De pulyka itt egyszerűen nincs! Találunk pávát, kiskakast, rengeteg tyúkot de pulykát sajnos nem. Megígérjük, hogy majd ebédre azt eszünk. Igaz, hogy az nem ugyanaz, de mégis lesz egy kis "pulykajellege" a dolognak.

Az ebédet Mátraszentimrén a Szlovák Étteremben fogyasztjuk. Ez egy hangulatos, szép kis faház, kellemesen melegítő kandallóval, jó nagy tömeggel. Messze földön híresen jó a konyhája. Szerencsésen elcsípjük az utolsó szabad asztalt és szlovák csülkös bablevest rendelünk.

Isteni!

Papa is azt rendel, de kihagyja belőle a legjobb részt, a csülköt. Utána sztrapacskát kér, és elfelejti mondani a pincérnek, hogy ne tegyenek rá szalonna pörcöt. Én boldogan megkóstolom, amit ő félrepiszkál, nagyon fínom. Nagyrésze ottmarad, mert én meg a kilók miatt vagyok kénytelen - sajnos - kihagyni ezt a kulináris élvezetet.

Anna persze kiköpködi a bablevesből a frissen beleaprított édeshagymát, ez a része nem ízlik a dolognak, de egyébként mindent megeszik. Megkapja a beígért pulykát, rántva, petrezselymes krumplival és legnagyobb meglepetésemre el is fogyasztja. Jó étvággyal. Én mindet! Meg is kapja a beígért fagyiját.

Ebéd után a közeli sípályára megyünk.

- Csak ekkora? - kérdezi az ausztriai méretekhez szokott unokám.

Nagyon szép időnk van. Változatlanul süt a késő októberi nap, de már nincs olyan nagy ereje, jól esik a meleg dzseki.

Az erdő fái bokrai ezer színben pompáznak. A leveleknek egyenlőre, a sok nyári eső miatt eszük ágában sincs leesni a fákról.

Hazafelé kifogunk egy jó nagy dugót és Gödöllőtől csak araszolunk Pestig.

Anna pedig jót alszik a hátsó ülésen.