Most vettem észre, hogy mindenkiről én készítettem a fürdős képeket, és sehol nem látszik, hogy én is bent voltem a tóban.Csodás, felejthetetlen élmény volt!
2006. december 30.
Fürdés a Hatta poolsban
Most vettem észre, hogy mindenkiről én készítettem a fürdős képeket, és sehol nem látszik, hogy én is bent voltem a tóban.Csodás, felejthetetlen élmény volt!
Balla Péter
Péter unokámról készült ez a jó kis kép karácsonykor. Első osztályba jár és már remekül olvas, annak ellenére, hogy nem ismer minden betűt. Ilyenkor a gyerekek mindig mindent elolvasnak.Nagyon szépen ír, sokkal szebben, mint azt vártuk volna tőle, sajnos olyan dolgokat is írásba ad ( a véleményét) amelyet jobb lett volna megtartani magának.
Egyik kedvenc játéka a sok arany és ezüst színű ürrepülőgépből álló (műanyag) flotta. Ez is mutatja, hogy nem mindig az ajándék financiális értéke határozza meg az eszmei értéket. A gépek véget nem érő háborúban állnak egymással, remélhetőleg mindig a jók győznek. Ahogy a jó mesékben az illik.
Kirándulások Dubaiba és Abu Dhabiba
Klikk ide!!! itt a sok kép Abu-Dubai 2006
Itt több remek kirándulás fotói láthatók.
Kalandozásaink Bur-Dubaiban, a Múzeumban és a régi bazárban, ahol a világ legszebb pasmina kendőit lehet megvásárolni. Az árusok nagyon kedvesek, és kitartó ártágyalás után mindkét fél legnagyobb megelégedésére zárulhat az üzlet.
Abu Dhabi mindig nagy hatással van rám, átmenetet képez a hektikus, nagyforgalmú Dubai és az álmos "local" kisváros Alain között. Nagyon szeretem a szigetet, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra. Ott is ebédeltünk a kellemes 23 fokos decemberi tavaszban, lombárnyékban és nyönyörködtünk a tengerben, a fényekben, a házakban.
Itt több remek kirándulás fotói láthatók.
Kalandozásaink Bur-Dubaiban, a Múzeumban és a régi bazárban, ahol a világ legszebb pasmina kendőit lehet megvásárolni. Az árusok nagyon kedvesek, és kitartó ártágyalás után mindkét fél legnagyobb megelégedésére zárulhat az üzlet.
Abu Dhabi mindig nagy hatással van rám, átmenetet képez a hektikus, nagyforgalmú Dubai és az álmos "local" kisváros Alain között. Nagyon szeretem a szigetet, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra. Ott is ebédeltünk a kellemes 23 fokos decemberi tavaszban, lombárnyékban és nyönyörködtünk a tengerben, a fényekben, a házakban.
2006. december 29.
Legkedvesebb Decemberi képeim
Ez a kép a Hatta poolsnál készült, ahol a kősivatag közepén csodálatos fürdőzésben volt részünk. Én háttal ülök a sziklán, mellettem Mark, angol túravezető, Anna barátnőm és Szilvi. Állnak Ádám, és Mohammed a Dubai Önkormányzattól, továbbá goai barátunk, akinek elfelejtettem a (megjegyezhetetlen) nevét.
Nem tudom, hogy fürödtem-e szebb helyen valaha is?
Az öt csillagos nagyon öreg (30 éves!) Hatta Fort Hotel kertjében kávézunk. Ez a szálloda tényleg a pusztaság közepém kinőtt paradicsomi oázis.Itt lakik a csend és a nyugalom maga. Szeretnék ide visszajönni egyszer, és itt eltölteni pár napot.
A képen Ádám, Garai Anna, Bulcsú, Mark és én. Körülöttünk Omán és Al Ain hegyei magasodnak. Ekkor még nem tudom, hogy a Hatta igazából milyen magas, meredek, köves és szűk, de felejthetetlen.
Ez a kép Abu Dhabi mellett készült az ominózus homoksivatagban, naplementekor.Az álló alak Bulcsú, aki mindig minden lehetséges hegyre, dombra és sziklára csak úgy uccú felszalad.
De ebben a lélegzetelállító csodálatos pillanatban ő is csak állni tud!
2006. december 28.
Wadi Kati a Hatta poolsnál, az ománi határon
2006. December 9.Ma korán kelünk, mert a Hatta poolshoz megyünk szafarizni az úttalan wadikba. Al Ain-nél az ománi határon most építik a szögesdrót kerítést, az Emírségek védik magukat az illegális bevándorlóktól. Ezért jövőre már csak jó drága (dupla) vízummal jöhetek majd én is erre. Az ománi Shell kútnál féláron teletankoljuk a jó nagy terepjárót (135 literes a tankja!) a benzin litere 60 Ft - átszámolva!
A társaság az 5 csillagos Hatta Fort hotelnél gyülekezik (képünk) A szálloda és a környezete szép, a bársonyosan puha, rövidre nyírt zöld gyep, a jóformájú, kényelmes kis bungalók szöges ellentétben állnak a völgy zord hegyek által határolt kopár szikláival. Itt találkozunk Márkkal, kíváló angol túravezetőnkkel, aki a környék nagy ismerője, szerelmese.
A betonutat és egyben a civilizációt gyorsan elhagyjuk és a konvoly szigorú szabályait betartva rázatjuk magunkat a köveken. Mindig látnunk kell az előttünk haladót és az utánunk jövőt is. Így biztosan nem veszítünk el senkit.
A Hatta új arcát mutatja nekünk, a wadik megteltek vízzel! A kristálytiszta víz megáll a köves medencékben, az összeszűkülő mederben sebesen rohan, a kiszélesedő lapályon pedig kényelmesen elterül. A sebes vízfolyásokon nem könnyű az átkelés, az egyik sziklánál a mi kocsink sajnos lecsúszik a nemlétező útról. De nincs pánik, idegeskedés. A férfiak tanácskoznak, méricskélnek, majd rövid úton kihúzzák a bajbajutott kocsit a rohanó vízből.
A tériszonyomat nem könnyű legyőzni amikor később már a szakadék szélén csúszkálunk, és nem tudok nem odanézni, mert a látvány lenyűgöző. Ide nem sokan jutnak el, még azok közül sem, akik már régóta itt élnek. Szerencsés vagyok.
Velünk vannak az előző napi nagy sivatagi rally szervezői is a Dubai Municipalitytól (önkormányzat). Ezen a helyen - érdekes módon még ők sem jártak, ezt a helyet csak MArk ismeri. Amikor kiderül, hogy még neve sincs ennek a gyönyörű völgynek, Mark felém fordul és azt mondja
- Legyen e hely neve mától WADI KATI!
Mohammed, a Dubai önkormányzattól rábólint, bejegyzik a pontot a GPS-en, és így kapok egy csodálatos wadit a vadregényes Hattában. Ádám fiam is bejelöli a pontot a saját GPS-én, Wadi Kati! Könnyekig meghatódom. És Wadim igazán gyönyörűséges!
Szűk és meredek sziklaszurdokban araszolunk tovább lefelé, csak most látom és főleg érzem, hogy valójában mire is találták ki a biztonsági övet. A hirtelen jött víz, a napok óta tartó szoklatlan esőzés csodát tesz a kősivatagban, a máskor kiégett, szenvedő, kókadt leaderek felélednek, virágba borulnak.
A kocsival (csak kis jóindulattal) járható út most hirtelen végetér, és mi elindulunk Mark kedvenc fürdőhelye felé, bukdácsolva a köveken, először gondosdan kerülgetve a vízmosásokat. Az hogy "ne legyen vizes a tornacipő" teljesen elveszti a jelentőségét és ettől kezdve felszabadultan, térdig gázolok a friss, hűvös vízben. A mély kőmedencék olyanok, mint a nimfák fürdőhelye. A mély víz első pillanatban meglehetősen hideg, de rövidesen nagyon élvezzük a lubickolást. Körülöttünk a vad hegyek, a meredek sziklák csodás, tarka színekben pompáznak.
Előkerülnek a szendvicsek, na meg a jó kis jégbehűtött italok, én aloe verát iszom, egészséges és finom. Jól érzem magam.
Barátunk Bulcsú felmászik a szikla tetejére (jó magasra) és közli, hogy pazar a kilátás. Majd lejön és azonnal felmászik újra, de most már fényképezőgépet is visz magával, remek képeket csinál a völgyről és rólunk.
Visszafelé a nagyon szűk, meredek szurdokban, ahol a fáma szerint a madár sem jár, - sohasem - összeakadunk négy szembejövő terepjáróval! Itt jó szerével még egy kocsi is alig fér el, hát még kettő? De senki nem méltatlankodik, a férfiak kiszámítják, hogy kinek kell vissza tolatni, ki tud (mégis csak) beférni egy sziklarepedésbe, ki milyen sorrendben fog átmenni a lehetetlenen - és röpke - 40 perc alatt minden kocsi kikerül a csadából.
Nézem a borotvaéles köveket, ha most nem kapunk defektet, akkor soha. És megússzuk!
A tetőről a egy nagyon mély - lehet vagy 80-100 méteres - wadiba nézünk le. Én csak óvatosan, a tériszonyom nem enged a meredély széléhez. Sőt, még attól is rosszul vagyok, hogy a többiek ott ugrálnak, hülyéskednek.
Megy le a nap, vörösre festi a homokot, a köveket, lilára az ég alját. Micsoda színjáték!
Köszönöm Hatta ezt a csodálatos napot.
Decemberi vasárnap az Abu Dhabi melletti sivatagban.
Homoksivatag!Gyönyörű, fenséges rémálom.
Túravezetőnkkel az angol Markkal és vagy hat másik dzsippessel száguldozunk eszeveszetten buckáról buckára.
Ha nem vagy elég gyors, fennakadsz a homokdüné tetején, viszont ha túl gyors vagy, nem tudhatod, hogy milyen meredek a lejtő a túloldalon és összetöröd magad, a kocsit, na meg az utasaidat.
Ha tériszonyod van, (úgy mint nekem!) meghalsz a félelemtől.
A szép, sárga homok most inkább sár, mert a napok óta kitartóan zuhogó eső a sivatagban is megteszi hatását. Az első elakadás a miénk, mind a négy kerekünk a levegőben, mi pedig az alvázunkkal ráülünk a buckára. A meredek lejtőn felfelé jön a kimentő dzsip és megáll velünk szemben. Nem akarok hinni a szememnek, amikor ránk akasztja a mentőkötelet. Én szentül azt hiszem, hogyha ez a mentő magafelé rántja ki a dzsippünket, akkor szépen összeütközünk frontálisan.
De nem! Az erőteljes rántás (kimentés) után a két kocsit mozdulatlanul áll - behúzott kézifékkel a meredek homokfalon egymással szemben, és nem mennek egymásnak.
- Nyugi mama! - próbál bíztatni a fiam - hidd el, hogy nem csúszik le, nem borul fel, ez így van kitalálva.
Elképesztő.
De a második elakadás már a túravezetőé, aki át akar vágni, ("rövidíteni") egy lapályon, de ott mély, alattomos és ragacsos sár van. A túra vezetőt még három kocsi követi az elakadásban, a "sivatag meg csak röhög rajtunk!" - ahogy a fiam mondja. Rövid, félórás kemény küzdelem után minden kocsi szabad és immár hihetetlenül mocskosan ragad a sártól.
Újra bemegyünk a dűnék közé, amelyek itt már jóval meredekebbek. Ádám gyönyörű, erős és megbízható Nissan Patroljából átszállok egy hatalmas (3 tonnás) katonainak látszó, fekete Hammer terepjáróba, amelyet egy Srilankai profi vezet. Ez a fickó egy bankban dolgozik Dubaiban, hobbyja, hogy repüllőgépet is vezet, leginkább a sajátját. Hmm. Mindene a veszély, a száguldás. Itt és most viszont ő húzza ki hatalmas kocsijával a bajba jutottakat a homokból.
Velem rettenetesen nagy kunsztokat csinál, leginkább csigavonalban tekereg a meredek lejtőkön, úgy érzem, hogy a kocsi egyszerre megy lefelé, miközben erősen (nagyon erősen) oldalra is dől.
És azután mi is elakadunk a nagy döggel! Jobb lenne nem látni, hogy hol is vagyunk. De hamarosan minket is kimentenek - itt ez a móka -, így lehet tovább srófolni az adrenalin szintemet felfelé, mert a flúgos futam folytatódik.
Srilankai barátunk mindig aggódva kérdezi, hogy jól vagyok-e. Képzelem, hogy milyen pofákat vághatok, miközben vinnyogva, kétségbeesetten minden kezemmel kapaszkodom, és időnként, magamat legyőzve - félig kómában - még fényképezek is.
- Nyugi -mondom neki - nem fogok hányni! Én csak félek, nagyon látványosan tudok félni, de soha nem hányok!
Na, ezt nem kellett volna mondanom, mert ettől felbátorodva, pillangó vonalakban cikázunk a dünéken fel és alá, szélsebesen nehogy elakadjunk. Magamban többször is megismétlen legújabb fogadalmamat a jövőbeli homoszfarikra vonatkozóan.
Az ebéd BBQ csirkeszárny és fiatal bárányborda. Ezzel a sütési módszerrel az a probléma, hogy képes a világ legjobb alapanyagait is tönkretenni. Amikor a csapat végre megáll ebédelni, már mindenki túlságosan is éhes, így nincs idő "igazi" parázs készitéhéhez. A húsok kisütéséhez meg pláne nincs, ezért a csirke, bárány, illetve bármi egyszerre lesz nyers és szénné égett. Mindehhez a rodeó-bajnok férfiszakácsok annyi erős fűszert szórnak a húsra, amenyi csak a kezük ügyébe akad.
Így már két erősen szenes-fűszeres falattól is tud azonnal, illetve a hátralévő időben égni a gyomrom. Még szerencse, hogy vittünk magunkkal banánt is, azt eszem ebédre... Így legalább tényleg nem teszem majd tönkre senki kocsiját sem (belülről).
Délutánra a lejtők, ha lehet - még merdekebbé válnak, csak azt számolgatom, hogy mennyi ideig tarthat még ez az értelmetlen száguldozás.
- Ugyan mama - nem látod, hogy ezek bébi-lejtők, itt még te is tudnál vezetni!
- Csak azt látom, hogy most egyszerre két kocsi akadt el előttünk a következő bucka tetején...
Ez most tényleg "kemény" lesz kiabálják a férfiak. Ádám kiszáll, csóválja a fejét, és odaszól, hogy jobb lenne, ha nem látnám azt, ami majd most jön. Erre persze azonnal odamegyek a tetthelyre, a lassan már száradó, de még mindig tapadós, sárszerű homokban. És akkor meglátom alattam - engem a Grand Canyonra emlékeztető - szakadék homokváltozatát, egy nagyon hosszú, nagyon meredek, nagyon mély lejtőt.
Most először komolyan megijedek. Csak annyit tudok kinyögni kiszáradt torokkal, hogy itt nagyon nem szeretnék lemenni. Ádám megkönyörül rajtam
- Nyugi, ne félj, majd megkerüljük! Meglátod nem lesz baj!
Ahogy körbenézek csak azt látom, hogy a többi lejtő sem piskóta, és igazán csak egy icipicit enyhébb, mint ez.
A hatalmas Hammer felszántja a dünét, háromszor fut neki, mindig más keréknyomban, a meredeknek, amíg a rettenetes homokfalon be tud állni az elakadt dzsip elé. Felkötik a köteleket, a Hammer rükiben kirántja a csúcsról a homokban csücsülő kiskocsit, az meg nekilódul és csak tényelg az utolsó pillanatban tud megállni a homokfalon, majdnem függőlegesen lefelé. A francia srác, a másik Mark, aki vezeti az elakadt dzsipet olyan ijedt képet vág, amikor repül a kocsijával, amilyet én szoktam a túra során (folyamatosan). A többiek elnézően megmosolyogják, csak én nem. Én megértem őt.
Lassan megy le a nap, ez még azt is jelentheti, hogy talán nemsokára vége... és ekkor az egyik kocsinak, Philippének, leesik a gumija. Kerékcsere. Jó hír! Ez is negyedóra tuti pihenő, amikor szünetel a szafari.
Mindezek ellenére a sivatag felségesen szép, az alkony fényében megélesednek a kontúrok, kirajzolódnak a homok hullámai, a homok színe pedig helyenként égővörösre vált. A nedves homok nem egyformán szárad, olyanok a csíkjai, mint a vanilia-kávé-karamel fagylat keveréke. A napok óta zuhogó esőtől a máskor összeszáradt, szürkés-zzöld teve-kóró most szemet gyönyörködtető élénk-zöld bokor csoportokban áll.
Egy sivatagi kercske-telep nomád, szegény, mocskos kalyibáit ehagyva tényleg szelídebbé válik a terep. Volánhoz ülhetnek a "hendikepek". Egy tíz év körüli angol kislány, a papája felügyelete mellett vezetheti a dzsipet, két testvérhúga irigykedő pillantásai közepette. Ezek a kislányok soha nem fognak félni egy sivatagi túra során, itt születtek. Egy másik angol nő a velem egykorú papáját engedi vezetni. Annak sincs nagy homokfutó gyakorlata.
Ádám rámnéz
- Akarsz vezetni?
- Eszem ágában sincs! - tiltakozom - igyekszem túlélni...
- De mama, kérlek próbáld meg, élvezni fogod...
Beülök a volán mögé, hozzám igazítjuk az ülést - így sem látok magam elé - persze ez nem Ford Focus, ahol ez még fontos is lehet.
Elindulunk a konvoj után, Ádám segít, irányít, ami legtöbbször csak 2-3 sebességre vonatkozó szóból áll
- Mama adj gázt! Még több gázt adj! Full gázt! Nyoooomjad, mert elakadunk! Menj az angol nagypapa után! Gáááázt!
- Mama, kérlek ne kerüld ki a pocsoját! Nyugodtan menj bele! és ne indexelj a sivatagban! ez annyira égő...
És csodák csodája megérzem a nagy dzsip erejét, élvezem a rodeózást, már lassan kezdem is megérteni őket miért járnak ide, amikor megjelenik előttem, az út közepén, kikerülhetetlenül a nagy bucka
- Ádám, kiszállok! Vedd át a vezetést, mert biztosan elakadunk.
- Ezen te fogsz átmenni mama! Nagy gázzal, ahogy szoktuk - felfelé, és lassan óvatosan lefelé.
Persze, természetesen elakadok a düné tetején, mégpedig azért mert gyávaságból nem adok elég gázt az átlendüléshez, de legalább nem ásom be magam!
Hátramenetben vissza tolatok a lejtő aljára és most tényleg nagy gázzal átrepülök a csúcson és azonnal fékezek. Mint a nagyok! Megcsináltam! Hát ez tényleg csoda jó érzés!
Öt kilométer vezetés után lassan megváltoztatom magamban a jövőbeli szafari-részvétel bojkottálási fogadalmát.
A betonútnál elbúcsúzik egymástól a jó kis társaság, ki-ki megy haza a maga "falujába", Abu Dhabiba, Dubaiba, mi pedig AlAinba. A férfiak visszafújják a kerekekbe a sivatagban kiengedett felesleges atmoszférákat. Ádám otthon hagyta a kis szerkezetét, ezért Philippe segít neki. Egészen sajátos módon minden kerékbe más - egymástól nagyon eltérő értékeket varázsol. Ádám egyszerre hüledezik és dühöng az első benzikútnál, ahol szigorúan ellenőrzi a műveletet.
Lemosatjuk a kocsit, amelynek láttán oda seregelenek a mosófiúk, hüledeznek, ilyen mocskos autót, még soha életükben nem láttak.
Persze ott sokszor évekig nem esik eső, és ha esik, éppeszű ember, vagy éppen helyi, nem megy a sivatagba! A szokásos negyedóra helyett másfél órán át csutakolják a Patrolt, kívül, belül, motor, alváz, minden. Nem is lehet ráismerni amikor elkészül.
2006. december 25.
2006. december 17.
A sivatag
Ő Mickey kutya, Ádámék csontsovány (ilyenfajta) sivatagi agár-kopó kutyája. Imádja a homokbuckákat, azokon futkos fel és alá.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
