Emlékezzünk mi is történt úgy nagyjából ebben az évben:
Nobel díjat kapott isten embere, a Dél afrikai püspök Desmond Tutu (jól elszórakoztunk a nevével. ) Forgalomba hozzák az első ABS fékeket (persze nem a Ladákban és Škodákban). Meghal Konsztantyin Csernyenkó és Gorbacsov lesz a főnök (főtitkár.) Fagyálló folyadékot találnak a Burgenlandi borokban. Borisz Becker tenisz sztár lesz és életében először megnyeri a Wimbledont. Molnár Csilla 16 éves Fonyódi gimnazistát hazánk szépségkirálynőjévé választják, miközben a Haley üstökös egészen közel halad el a Földünk mellett.
Én meg szerencsére kiküldetésben voltam a Skála World Tradetől, az NSZK-ban, egy varázslatos városban a Rajna partján, Kölnben, nyáron.
Magánháznál laktunk, ez kellemes volt, a szoba nagy, tiszta, kényelmes, a házinéni pedig csoda reggelit szolgált fel, isteni pirítóssal, a főtt tojások pedig kézzel horgolt színes kis jambó sapkákat hordtak... mese volt!
A házi-néni, bizonyos Frau Pohlig, imádta a magyarokat, visszatérő törzsközönsége volt, nem is volt könnyű bejutni hozzá lakónak, én is úgy örököltem a szobát. Pohlig néni bevallotta, hogy mindig fogadósné szeretett volna lenni, de hát a család nem engedte. Szabad idejében, egész nap a különféle utazási irodák ajánlatát tanulmányozta, mert a szoba kiadással megkeresett pénzét kizárólag társasutazásra költötte. Törökországot imádta különösen.
Kölnben mindig isteni sört ittunk munka után a belvárosban, a Sachsen-Hauserokban (szász házakban, kedvencünk a hangulatos Papa Joe nevű krimó volt, ahol 1,20 DM volt a Kölsch (2 deci finom - jéghideg, világos sör, egyenes falú pohárkában).
A Papa Joenál mindig remek jazz zene szólt, sokszor élőben, és akkor már nem is nagyon lehetett beférni a terembe. A falakat, de még a plafont is réges-régi fotók, köztük szép számmal megbarnult szex-szimbólumok, élveteg, húsos matrónák, ódivatú akt fotók, századeleji keretekbe foglalva, továbbá antik zenegépek, ősöreg hangszerek díszítették.
Micsoda hangulat volt ott!
Még zsíros deszkát (kenyeret) is árultak, sok-sok hagymával, jól megsózva, olcsón - biztosan azért, hogy utána több sör fogyjon.
A képen az alapító atya Papa Joe látható
Ezen a képen néhány kollégámmal ülünk a Papa Joe-nál és nagyon jól érezzük magunkat
Ott dumáltunk a Herren Mode Woche Kiállítási standján, nem sokkal zárás előtt, ügyfél már nem jött aznap, mi csak meg ettük a kiállítási repi-ropit, sós mogyit, és ittuk lónyálnak becézett cukros üdítőket, na meg az aznapi 23.-ik kávét, és a pletykázástól igen jó hangulatban szidtuk a németeket, akik már megint úgy felemelték a villamosjegy árát, hogy rámegy a fél napidíjunk...
- Miért vesznek olyan drága jegyet? - kérdezte csodálkozva az egyik zseniális kiküldött. Ő volt az "IPAR". Ez a lenéző, lesajnáló jelző azokra a szegény páriákra vonatkozott, akik történetesen nem a Nagyhatalmú (tehát devizával rendelkező) Külker cégnél dolgoztak.
Az "Ipar" drámája abból állt, hogy hiába volt igen gazdag - forintban - egy textil gyár (na meg a vezetője) devizája nem volt. Devizája kizárólag csak a deviza-gazdának, azaz a Külker Vállalatnak volt. A devizával, a kiküldetéssel pedig nagyon jól tudták manipulálni egymást a Nagyok. Azokban években, amikor sajnos zárva volt a határ, az 5-6 napos - néha hosszabb - nyugati utak nemcsak jó kis szakmai kitekintést, bevásárlási lehetőséget, de státusz szimbólumot is jelentett.
Az "Ipar" kasztja igen széles skálán mozgott, volt köztük nagy tudású, olykor akár még nyelvet is beszélő igazgató, kereskedő, de a legtöbben mégis "jutalomból" utaztak ki és sokszor egyetlen árva szót nem ismertek, és nem beszéltek semmilyen nyelven. Fényes karrierjüket a kontraszelekciónak köszönhették.
De térjünk csak vissza a kölni villamosjegyhez.
- Nekem másfél márkába kerül egy jegy, kétszer kell átszállni és utána még gyalogolok is jót a kiállításra, ez nem kevés naponta kétszer..panaszolta az egyik kolléga
- Az én jegyem viszont csak 40 pfennig!- büszkélkedett az Ipar
- És hol kapni ilyen jó olcsó jegyet? - ütött meg mindannyiunkat nyomban a guta, hogy valami szuperből kimaradunk.
- Automatából veszem a villamosmegállóban - vágta ki öntudatosan az Ipar.
- Megmutatná nekünk is?
- Szívesen, itt van az egész heti kollekció, és kitett vagy 10-12 darab gondosan lyukasztott jegyet.
Mi meg elhűlve, kuncogva nézegettük a sok-sok becsületesen kezelt HUNDE TICKETET (azaz a kutyajegyet)
- És szokott hozzá ugatni is? kérdeztük félve, de halált megvető bátorsággal, mert hogy elég nagy beosztású elvtárssal álltunk szemben.
A hatás frenetikus volt!
Ahogy elmondta később, mikor már jól kiröhögtük magunkat, ő megnézte a táblát a megállóban, gondosan tanulmányozta, hogy milyen jegyek kaphatók, és miután igen jól döntött, megnyomta a létező legolcsóbb jegy gombját.
Nagy szerencséje volt, hogy egy hétig nem találkozott kalauzzal, ellenőrrel
2009. január 28.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése