2009. január 30.

1976. Rijstafel, Rizses-tál indonéz módra a Bali Étteremben Amsterdamban és Dzsakartában


Életemben először Amszterdamban voltam indonéz étteremben, a Leidze-Plainen, a Bali étteremben, 1976 -ban.
A vacsora a bárban kezdődik, aperitiffel. És én ott álltam a kedves ügyféllel, a vendéglátómmal, egy elegáns, jó modorú úrral és fogalmam sem volt arról, hogy mit is kell ilyenkor rendelni. A bár csodaszép volt, tele csillogó poharakkal, márkás, drága italokkal, a teteje pedig olyan volt, mint az augusztusi égbolt éjjel, a párizsi kék selyem háttérből csakúgy bújtak elő a kikerics-sárgán világító csillagok.
Végül is, nagy bölcsen, a hely specialitását kértem, hirtelen ötlettől vezérelve és a két úr elismerően csettintett.
És micsoda koktélt kaptam!
Egzotikus gyümölcsök frissen facsart levéhez kellemes mennyiségben adagolt alkohol, és a pohár! a gyönyörű öblös, kristály pohár! te jó Ég! hogy az hogy fel volt csicsázva!
Piros koktél cseresznyék, narancsgerezdek, csillámló kis tarka papírernyő, valódi orchidea és két színes szívószál állt ki belőle. Még megfogni is alig mertem, hát még meginni. (De azért megbirkóztam vele, remek volt)

A második nagy sokk akkor ért, amikor elém rakták az étlapot. Olvasgattam és arra gondoltam, ennyi ételt még életemben nem láttam felsorolva, hogy fogok én ebből választani? és főleg melyiket?
De választásra semmi szükség nem volt, mert az étlapot csak tájékoztató jelleggel adták oda, és mindent de mindent kihoztak szép sorban, egyszerre.

A Rizstál (az nagy tál a kép hátterében) az alap, az a sok finomság, húsok, szaték*, pirított földimogyoró, halkenyér, és még 50 féle étel pedig hozzá jár. Nagyon kell vigyázni, mert minél kisebb a tálka, annál erősebb, csípősebb ami benne van. De finom.
Később 1990-ben, amikor Dzsakartában jártam, már "gyakorlott" rizstál fogyasztó voltam és boldogan rendeltem a sok finomságot az étel eredeti helyén, az őshazájában.
Nem is csalódtam!

Az Étlap
Csirkeleves kókusz tejjel
-
Főtt fehér rizs
Aromás levelekkel főtt tojás
Párolt gomba
Fűszeres marha rolád
Töltött csirke
Bárány és marha szaté
Párolt zöldségek, fiatal kókusszal
Fűszeres (csípős) húsgolyócskák
Reszelt kókuszban pirított földi mogyoró
Sült banán
Ropogós rák-kenyér
Kevert fűszerek
Frissen őrölt chili
Rák krém - frissen őrölt chilivel
---
Desszert (Ez általában vanília parfé - forró csokoládéval leöntve)
---
Kávé - tea - forró csokoládé
---
Azt el is felejtettem írni, hogy a nagyobb hatás kedvéért minden fogást más pincér (lány) hoz ki.


* a szaté - olan mint a saslik: nyársra húzott. grillezett, fűszerezett kis húsok (marha, csirke, vagy bárány húsból)

Nincsenek megjegyzések: