Arany János VÖRÖS RÉBÉK

„Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült -”
Tollászkodni, már mint varju,
Egy jegenyefára űlt.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!

Ő volt az, ki addig főzte
Pörge Dani bocskorát,
Míg elvette a Sinkóék
Cifra lányát, a Terát.
De most bezzeg bánja már,
Váltig hajtja: kár volt, kár!
Hess, madár!

Pörge Dani most őbenne
Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
Orrával a küszöbön.
Pedig titkon oda jár,
Szép asszonynak mondja: kár!
Hess, madár!

Cifra asszony színes szóra
Tetteti, hogy mit se hajt:
„Kend meg köztünk ne csináljon
Háborodást, házi bajt,
Nem vagyok én csapodár.”
Rebi néni mondja: kár!
Hess, madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
Piros kendőt s egyebet:
„Nesze, lyányom! e mézes bor
Erősítse a szived:
Szépnek úgy nem tenni kár!”
- „Hadd jöjjön hát a kasznár.”
Hess, madár!

Háborúság, házi patvar
Attól kezdve van elég;
De nem hallik a szomszédba:
Pörge Dani tűri még.
A bölcső is ott van már:
Künn egy varju mondja: kár!
Hess, madár!

„Asszony, ördög! vidd apádnak
Haza ezt a gyermeket -
Ne! a varjut (hol a puskám?)
Útra meglövöm neked.”
Varju azt se mondja: kár!
El sem is rebbenti már:
„Hess, madár!”

Híre terjed a helységben:
„Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rebi néni leesett!”
Rebi lelke nem vón’ kár:
De, mint varju, visszajár.
Hess, madár!

Gyilkost a törvény nyomozza;
Szegény Dani mit tegyen?
Útnak indul, bujdosásnak,
Keskeny pallón átmegyen.
Szembe jött rá a kasznár.
Varju elkiáltja: kár!
Hess, madár!

Keskeny a palló kettőnek:
Nem térhet ki a Dani;
Egy billentés: lent a vízben
Nagyot csobban valami.
Sok eső volt: mély az ár.
Varju látja, mondja: kár!
Hess, madár!

Bujdosónak kín az élte;
Reszket, ha levél zörög:
Felvont sárkányt vesz kezébe,
Hajtja éh: „megállj, görög!”
Varju mind’ kiséri: „kár!...
Fennakadsz te, szép betyár!”
„Hess, madár!”

„Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam.”
Fekete volt, mint bogár:
Asszony ott sír: „mégis kár!
Hess, madár!” -

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne’kűl;
S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!

(1877. szeptember 26.)

1976. Rijstafel, Rizses-tál indonéz módra a Bali Étteremben Amsterdamban és Dzsakartában

Életemben először Amszterdamban voltam indonéz étteremben, a Leidze-Plainen, a Bali étteremben, 1976 -ban.
A vacsora a bárban kezdődik, aperitiffel. És én ott álltam a kedves ügyféllel, a vendéglátómmal, egy elegáns, jó modorú úrral és fogalmam sem volt arról, hogy mit is kell ilyenkor rendelni. A bár csodaszép volt, tele csillogó poharakkal, márkás, drága italokkal, a teteje pedig olyan volt, mint az augusztusi égbolt éjjel, a párizsi kék selyem háttérből csakúgy bújtak elő a kikerics-sárgán világító csillagok.
Végül is, nagy bölcsen, a hely specialitását kértem, hirtelen ötlettől vezérelve és a két úr elismerően csettintett.
És micsoda koktélt kaptam!
Egzotikus gyümölcsök frissen facsart levéhez kellemes mennyiségben adagolt alkohol, és a pohár! a gyönyörű öblös, kristály pohár! te jó Ég! hogy az hogy fel volt csicsázva!
Piros koktél cseresznyék, narancsgerezdek, csillámló kis tarka papírernyő, valódi orchidea és két színes szívószál állt ki belőle. Még megfogni is alig mertem, hát még meginni. (De azért megbirkóztam vele, remek volt)

A második nagy sokk akkor ért, amikor elém rakták az étlapot. Olvasgattam és arra gondoltam, ennyi ételt még életemben nem láttam felsorolva, hogy fogok én ebből választani? és főleg melyiket?
De választásra semmi szükség nem volt, mert az étlapot csak tájékoztató jelleggel adták oda, és mindent de mindent kihoztak szép sorban, egyszerre.

A Rizstál (az nagy tál a kép hátterében) az alap, az a sok finomság, húsok, szaték*, pirított földimogyoró, halkenyér, és még 50 féle étel pedig hozzá jár. Nagyon kell vigyázni, mert minél kisebb a tálka, annál erősebb, csípősebb ami benne van. De finom.
Később 1990-ben, amikor Dzsakartában jártam, már "gyakorlott" rizstál fogyasztó voltam és boldogan rendeltem a sok finomságot az étel eredeti helyén, az őshazájában.
Nem is csalódtam!

Az Étlap
Csirkeleves kókusz tejjel
-
Főtt fehér rizs
Aromás levelekkel főtt tojás
Párolt gomba
Fűszeres marha rolád
Töltött csirke
Bárány és marha szaté
Párolt zöldségek, fiatal kókusszal
Fűszeres (csípős) húsgolyócskák
Reszelt kókuszban pirított földi mogyoró
Sült banán
Ropogós rák-kenyér
Kevert fűszerek
Frissen őrölt chili
Rák krém - frissen őrölt chilivel
---
Desszert (Ez általában vanília parfé - forró csokoládéval leöntve)
---
Kávé - tea - forró csokoládé
---
Azt el is felejtettem írni, hogy a nagyobb hatás kedvéért minden fogást más pincér (lány) hoz ki.


* a szaté - olan mint a saslik: nyársra húzott. grillezett, fűszerezett kis húsok (marha, csirke, vagy bárány húsból)

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád

Nosztalgia délután, emlékezés 1985-re, Kölnre

Emlékezzünk mi is történt úgy nagyjából ebben az évben:

Nobel díjat kapott isten embere, a Dél afrikai püspök Desmond Tutu (jól elszórakoztunk a nevével. ) Forgalomba hozzák az első ABS fékeket (persze nem a Ladákban és Škodákban). Meghal Konsztantyin Csernyenkó és Gorbacsov lesz a főnök (főtitkár.) Fagyálló folyadékot találnak a Burgenlandi borokban. Borisz Becker tenisz sztár lesz és életében először megnyeri a Wimbledont. Molnár Csilla 16 éves Fonyódi gimnazistát hazánk szépségkirálynőjévé választják, miközben a Haley üstökös egészen közel halad el a Földünk mellett.

Én meg szerencsére kiküldetésben voltam a Skála World Tradetől, az NSZK-ban, egy varázslatos városban a Rajna partján, Kölnben, nyáron.
Magánháznál laktunk, ez kellemes volt, a szoba nagy, tiszta, kényelmes, a házinéni pedig csoda reggelit szolgált fel, isteni pirítóssal, a főtt tojások pedig kézzel horgolt színes kis jambó sapkákat hordtak... mese volt!
A házi-néni, bizonyos Frau Pohlig, imádta a magyarokat, visszatérő törzsközönsége volt, nem is volt könnyű bejutni hozzá lakónak, én is úgy örököltem a szobát. Pohlig néni bevallotta, hogy mindig fogadósné szeretett volna lenni, de hát a család nem engedte. Szabad idejében, egész nap a különféle utazási irodák ajánlatát tanulmányozta, mert a szoba kiadással megkeresett pénzét kizárólag társasutazásra költötte. Törökországot imádta különösen.
Kölnben mindig isteni sört ittunk munka után a belvárosban, a Sachsen-Hauserokban (szász házakban, kedvencünk a hangulatos Papa Joe nevű krimó volt, ahol 1,20 DM volt a Kölsch (2 deci finom - jéghideg, világos sör, egyenes falú pohárkában).
A Papa Joenál mindig remek jazz zene szólt, sokszor élőben, és akkor már nem is nagyon lehetett beférni a terembe. A falakat, de még a plafont is réges-régi fotók, köztük szép számmal megbarnult szex-szimbólumok, élveteg, húsos matrónák, ódivatú akt fotók, századeleji keretekbe foglalva, továbbá antik zenegépek, ősöreg hangszerek díszítették.
Micsoda hangulat volt ott!
Még zsíros deszkát (kenyeret) is árultak, sok-sok hagymával, jól megsózva, olcsón - biztosan azért, hogy utána több sör fogyjon.

A képen az alapító atya Papa Joe látható


Ezen a képen néhány kollégámmal ülünk a Papa Joe-nál és nagyon jól érezzük magunkat

Ott dumáltunk a Herren Mode Woche Kiállítási standján, nem sokkal zárás előtt, ügyfél már nem jött aznap, mi csak meg ettük a kiállítási repi-ropit, sós mogyit, és ittuk lónyálnak becézett cukros üdítőket, na meg az aznapi 23.-ik kávét, és a pletykázástól igen jó hangulatban szidtuk a németeket, akik már megint úgy felemelték a villamosjegy árát, hogy rámegy a fél napidíjunk...
- Miért vesznek olyan drága jegyet? - kérdezte csodálkozva az egyik zseniális kiküldött. Ő volt az "IPAR". Ez a lenéző, lesajnáló jelző azokra a szegény páriákra vonatkozott, akik történetesen nem a Nagyhatalmú (tehát devizával rendelkező) Külker cégnél dolgoztak.
Az "Ipar" drámája abból állt, hogy hiába volt igen gazdag - forintban - egy textil gyár (na meg a vezetője) devizája nem volt. Devizája kizárólag csak a deviza-gazdának, azaz a Külker Vállalatnak volt. A devizával, a kiküldetéssel pedig nagyon jól tudták manipulálni egymást a Nagyok. Azokban években, amikor sajnos zárva volt a határ, az 5-6 napos - néha hosszabb - nyugati utak nemcsak jó kis szakmai kitekintést, bevásárlási lehetőséget, de státusz szimbólumot is jelentett.
Az "Ipar" kasztja igen széles skálán mozgott, volt köztük nagy tudású, olykor akár még nyelvet is beszélő igazgató, kereskedő, de a legtöbben mégis "jutalomból" utaztak ki és sokszor egyetlen árva szót nem ismertek, és nem beszéltek semmilyen nyelven. Fényes karrierjüket a kontraszelekciónak köszönhették.
De térjünk csak vissza a kölni villamosjegyhez.
- Nekem másfél márkába kerül egy jegy, kétszer kell átszállni és utána még gyalogolok is jót a kiállításra, ez nem kevés naponta kétszer..panaszolta az egyik kolléga
- Az én jegyem viszont csak 40 pfennig!- büszkélkedett az Ipar
- És hol kapni ilyen jó olcsó jegyet? - ütött meg mindannyiunkat nyomban a guta, hogy valami szuperből kimaradunk.
- Automatából veszem a villamosmegállóban - vágta ki öntudatosan az Ipar.
- Megmutatná nekünk is?
- Szívesen, itt van az egész heti kollekció, és kitett vagy 10-12 darab gondosan lyukasztott jegyet.

Mi meg elhűlve, kuncogva nézegettük a sok-sok becsületesen kezelt HUNDE TICKETET (azaz a kutyajegyet)
- És szokott hozzá ugatni is? kérdeztük félve, de halált megvető bátorsággal, mert hogy elég nagy beosztású elvtárssal álltunk szemben.

A hatás frenetikus volt!

Ahogy elmondta később, mikor már jól kiröhögtük magunkat, ő megnézte a táblát a megállóban, gondosan tanulmányozta, hogy milyen jegyek kaphatók, és miután igen jól döntött, megnyomta a létező legolcsóbb jegy gombját.
Nagy szerencséje volt, hogy egy hétig nem találkozott kalauzzal, ellenőrrel

Elmúltak az Ünnepek

Az idén nehéz volt a Karácsony, mert betegség miatt mozdulni sem tudtunk. De minden jó, ha a vége jó! és Lehel is teljesen meggyógyult már.
A képen AGabi lányommal ülünk a nappalijukban, mögöttünk a Pálma a vörös háttérrel AGabi keze munkája. A biatorbábyi házuk szép nagy és kényelmes. Megtalálni nem volt könnyű, mert az utcákon nincsenek névtáblák. Egyiken sem. Nyilván mindenki tudja hova kell menni (haza) aki meg látogatóba megy, az bolyong!
Sokat, reménytelenül.
Az új lakóparkban szép kis családi házak épültek.

Elég a télből! Irány Abu Dhabi

Elég volt a téli szürkeségből, irány a napfény! Megyünk Ádámékhoz Abu Dhabiba. Alig várom.

Romantikus, nosztalgikus - téli hangulatban

Robert Burns JOHN ANDERSON, SZIVEM, JOHN

John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.

John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.

(Szabó Lőrinc fordítása)