Meg nem tojt tojások

Vettem egy tyúkot a maszeknál, meg nem tojt tojások voltak a hasában. Ilyet még nem láttak az unokák. Ezért lefényképeztem nekik.
Pfuj! - ez volt a kommentál... És miért nem tojta meg az a tyúk a tojást? - kérdezte Peti és Gergő.
- Hát mert levágták szegényt! - feleltem - Hacsak nem végelgyengülésben múlt ki a tyúk-életkor legvégső határán.
Merthogy igen öregecske volt szegény pára. Ez a tyúkanyóka bizony még 4-5 órai főzés után is ehetetlenül kemény maradt. Igazi sport-tyúk volt, jól kidolgozott izmokkal (és sajnos, szégyenszemre ki kellett dobni a kukába az egész produktumot! :-(((( ).
Többé ilyet NEM veszek.

Az őszirózsákat enyhítésképpen raktam fel a fotók mellé.

A dió a rózsa és az árvácska

Gyűjtjük a diót is a fa alól. Kár, hogy mindketten allergiások vagyunk rá. Így Petra jó "felvevő piac", csak a dió feltörése elég nagy feladat. Mert a diónk valóban "csonthéjú", olyan kemény a háza, hogy alig lehet feltörni. A többi diót majd szétosztjuk a dióranemallergiás rokonok és barátok között. Magunknak elteszek egy fél kilónyit karácsonyra bejglibe.

Levágtam az utolsó rózsát a bokorról és vázába tettem, remélem kinyílik. Most lombokat gyűjtünk, hogy betakarjuk a rózsák és a gyümölcsfák tövét télire, nehogy elfagyjanak.

Az árvácskákat nem érdekli a hideg, azok egyre csak virágoznak.

Hullik a diófa lombja

A varázslatos lombhullás egyetlen hátránya, hogy a leveleket össze kell gyűjteni és el kell tüntetni a fa alól.
Ez nagy munka.
A leveleket Lehel zsákokba gyűjti és később elszállítjuk azokat egy messzi gyűjtő-helyre, hogy ne kelljen égetni. Ahogy egy-egy nagy gyűjtés után felnézünk a fára, látjuk, hogy még milyen elkeserítően sok level van fent.

Későn jött ősz, varázslatos a színesedés a Pomázi kertben

Már két napja szobafogságon vagyok, mert nagyon náthás lettem (remélem nem influenza, pláne nem H1N1 - igaz, ahhoz láz is kellene!)
Így hát az ablakból lesem a napocskát, a kertet. A diófa levelei teljesen megsárgultak, ma-holnap biztosan mind leesik a földre, a dióval együtt.
Rengeteg diónk van!

Vettem két szép cseresznye fát, azt Lehel elásta a kertben, kíváncsi vagyok, hogy megmaradnak-e, mert nem volt túl drága...

Ficus Benjamina

Ficus Benjamina 27 évig élt velünk! Még annak idején a BNV-ről hoztam haza, egy normál méretű nylon-szatyorban....
A virágokat minden cég cégnek "örök-áron" meg kellett venni, de virágosok a vásár zárásakor szó nélkül újra össze szedték őket (újra eladták) ... mert kivinni a vásárból - persze szállító levéllel - mindent lehetett, csak virágot (örökzöldet) nem. Erre buktak a biztonságiak. Mi meg azért is kivittük.
Így lett nekem Ficus Benjaminám annak idején, ami csak nőtt és nőtt az Aladár utcában, miután igencsak jól érezte magát. Egy idő után elkezdett gusztustalan, ragacsos nedvet eregetni a leveleiből (mindenre ami a közelében volt, és nagyon nehéz volt körben mindent lemosni, tisztítani) na meg magasságban is jócskán túlnőtt minket.

Pomázon már csak a kertben kapott helyet szerencsétlen virág... de most ősz lett, a telet nem bírja ki a szabadban (sajnos) és a házba nem fér be. Helyet kellett találni neki...
Először a Pomázi Műv.Háznak ajándékozta Lehel - téli megőrzésére - gondolta "nyaralni" hazahoznánk a kertünkbe... de a Műv.Ház nyárra nem akarta visszaadni, csak "örökbe" fogadta volna el.
Így hát a Ficus most a Pomázi általános iskolába megy, ahonnan nyáron haza lehet majd hozni.
A képeken a körülményes szállítás látható, öcsém Zoli is besegített a logisztikába. Azt már csak (szerencsére) utólag tudtam meg, hogy az iskolában a második emeleten kapott helyet a Ficus - és persze lift nincs!
Nem lehetett könnyű... a Ficusnak sem, amint az látható a képen...

Ott a sirály, ott az arany, ott a textil....

Tavaj, Dubaj...

Ami a februári képekből kimaradt...

Behoztuk a kényes szobanövényeket a Pomázi kertből

Kedvenc hibiszkuszunk Lehel szobájában ontja a szép piros virágokat, amelyek - sajnos - csak egy napig élnek. Az én szobámban is kivirágzott a bársonyos-levelű. lila díszpletyka. Szép rózsaszínű virága csak egy napig élt. De szerencsére még látok további bimbókat is...

Magyar ember sörrel nem koccint!

160 éve végezték ki Aradon az 1848-49-es szabadságharc leverése után a magyar honvédő hadsereg 13 tábornokát. Ha éppen nincs október hatodika, és/vagy történelemóra, a tragikus esemény legtöbbször annak kapcsán kerül elő, hogy azóta nem koccint sörrel a magyar, ezzel is a császári elnyomás ellen tiltakozva.
Annak ellenére, hogy a legenda alapjául szolgáló esemény, az osztrák tisztek mulatozása és sörrel koccintása a kivégzés után a történészek szerint valójában nem történt meg.

Magyar ember sörrel nem koccint! – ezt az íratlan törvényt alighanem a „magyar ember evés közben nem beszél” szabállyal egyszerre tanuljuk meg. Nagyobb családi összejöveteleken a nagypapa háborús történetei mellett, baráti sörözéseken a magukat műveltnek láttatni próbálóktól, és történelemórákon, a hivatalos tananyagot kiegészítő érdekességként halljuk a legendát az aradi vértanúk kivégzése után sörrel koccintó osztrák tisztekről, és a magyar nép szent esküjéről, hogy mi ilyet soha többé nem teszünk. Vagy ha nem is soha többé, de 150 évig biztosan nem. Vagy ha mégis, azt mondjuk mellé, hogy vesszen Haynau.

A történetnek (ahogy az egy rendes mítosztól el is várható) több verzióját őrzi a néphagyomány, amelyeknek egy közös jellemzője van: nincsen történelmi alapjuk, és bár már az 1850-es évek óta a folklór része, csak 1980-as években jött igazán divatba a nem koccintás.
Forrás: Index

Egy kis nosztalgia...

Ma rákérdeztünk a repjegy árakra az Emiratesnél.
Háááát horrorisztikusak! Bizony az idén kimarad Abu Dhabi, Emma, a Zöldségpiac, az Emirates Palace, a jó kis meleg tenger, a sivatag...a Boursin sajt, a frissen pörkölt pisztácia és kesu-dió... a müezzin imája, hajnalban, az 5 dirhamos szabadstrand a varázslatos kék tengerrel...

Időközben elkészült az előszoba is...

A színes függönyök jó hangulatot varázsolnak a csöppnyi előtérbe.